Hogyan készült az illusztráció?

Számomra az egyik legizgalmasabb rész az illusztráció elkészítése volt. Hiába vannak körülöttem tehetséges, gyönyörűen rajzolni tudó emberek, egy könyv illusztrációjának elkészítése az összes többi ide sorolandó feladattal együtt komoly szakértelmet, különböző eszközök meglétét kívánja.

Ebben a bejegyzésben szeretnék egy kis bepillantást engedni a kulisszák mögé, hogyan is született meg Panni és Cici alakja, illetve az egész mesekönyv illusztrációja.

Mivel nem ismertem egy grafikust sem, így ismét Google volt a barátom. Nagyon sok tehetséges grafikus munkáját néztem végig. A legtöbbüknek szerencsére már van saját honlapja, Facebook és Instagram oldala, így könnyedén megismerkedhetünk az illető stílusával, korábbi munkáival.

Krisztiben az volt a legszimpatikusabb, hogy nagyon sokrétűek a munkái, mégis képvisel egy bizonyos stílust, amit simán fel lehet ismerni 100 közül is.

Bár sosem találkoztunk személyesen, végig az volt az érzésem, hogy pontosan tudja, mit szeretnék a papíron látni, amikor pedig szabad kezet adtam neki, kivétel nélkül elégedett voltam a végeredménnyel.

Egy Skype-os beszélgetésen vázoltam fel neki az ötletem, illetve meséltem el neki az elképzeléseimet a könyv hosszúságáról, grafikájáról. Mivel alapvetően kisebb gyerekeknek íródott a szöveg, mindenképp fehér hátterű, egyszerűbb, letisztult rajzokat szerettem volna szimpla fekete betűs szöveggel. Legnagyobb örömömre, Kriszti abban is egyből benne volt, hogy egy női mellet ábrázoló szereplőhöz adja a nevét, mindezt egy könyvborítón. Mivel szerettem volna a lehető legtöbb dolgot egy kézben tartani, így Krisztire bíztam a tördelést és a borítótervezést is illetve minden nyomdai előkészítést, hogy a később kiválasztott nyomdának már csak a nyomdakész PDF-et küldhessem.

A két főszereplő megformázása volt a legfontosabb, hiszen ők végigkísérik a történetet, és velük találkozik az olvasó is rögtön a borítón.

Kriszti több verziót készített Panniból és Ciciből is, amit később színesben, kidolgozott verzióban is megkaptam.

Cici alakjának a megformázásától tartottam a leginkább, de amikor megláttam a rajzokat, minden kétségem elszállt. Olyan formabontó volt az oldalról ábrázolt női mell, hogy rögtön ezt a verziót választottam véglegesnek. Egy kedves figura, amiről mégis egyértelműen elmondható: egy női mellet ábrázol.

Panni két verzióját is sikeresen összemixeltük a borítón látható verzióra: innen a ruhát, onnan a frizurát és a macskafejet, és már kész is van az a Panni, akit látni szerettem volna.

Végig ez volt a folyamat menete: Kriszti elküldte nekem a fekete-fehér vázlatot, aminek ha zöld utat adtam, már készült is a színes verziója. Minden egyes résznél lehetőségem volt bármilyen változtatásra, rugalmasan kezeltük egymás kéréseit.

A rajzok elkészítése után a borító elkészítése és a betűtípus kiválasztása volt. Utóbbi kiválasztása talán kevésbé tűnik fontos lépésnek, ám 24 oldalon keresztül fogjuk ebben a formátumban olvasni a hol rövidebb, hol hosszabb szövegeket, így mégsem elhanyagolható

A borító talán a legfontosabb, hiszen ezzel találkozunk elsőként, amikor meglátunk egy könyvet. És bár nem kellene borító alapján megítélnünk egy könyvet, ki nem vett még le a polcról azért egy könyvet, mert egyszerűen csak tetszett a borítója? Vagy fordítva: ki nem tett még vissza könyvet a boltok polcaira mert nem tetszett a borító, nem szólított meg a grafika?

Biztosan tudtam, hogy Pannit és Cicit szeretném látni a borítón, hiszen ők a történet főszereplői. Cici alakja bár egyértelműen egy női mellet formáz, mégsem túl provokatív ahhoz, hogy bekerüljön Dúró Dóra Darálójába. Így aztán e kedves kis figurák ott mosolyognak a címlapon, amelynek vázlatát itt láthatjátok:

Örömmel fogadok mindennemű visszajelzést az illusztrációkkal, betűtípussal, borítóval stb. kapcsolatban (is) itt a bejegyzés alatti megjegyzéseknél vagy privát üzenetben a Facebookon vagy e-mailben az info@tokesildiko.hu címen. 🙂

Gallay-Nagy Krisztina elérhetőségei: https://designfreak.hu/ és https://www.facebook.com/designfreakart illetve https://www.instagram.com/designfreakart/

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Shopping Cart